Mesék Süsünek
Az előadás a Csiky Gergely Színház, a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány közös produkciója. Viac
Az előadás a Csiky Gergely Színház, a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány közös produkciója. Viac
Ki ne ismerné Pom Pomot, Gombóc Artúrt, Órarugógerincű Felpattanót, Radírpókot, a Nagy Ho-ho-ho Horgászt, Mirr-Murrt vagy akár Süsüt, az egyfejű sárkányt? A magyar meseirodalom különös figurái ők: különc, esendő, mégis szeretetre méltó hősök, akik első pillantásra kilógnak ugyan környezetükből, mégis épp különlegességük révén tanítanak elfogadásra, bátorságra, barátságra és önazonosságra.
De álljunk meg egy pillanatra, térjünk csak vissza Süsühez! Hiszen ez a mese róla szól, vagyis ezek a mesék most kimondottan Süsünek szólnak és természetesen a hallgatóságnak. Hisz a kissé elvarázsolt, álmodozó sárkány óvatlanul belelép egy tüskébe és a fájdalomtól, kétségbeeséstől és rémülettől sehogy sem engedi, hogy segítsenek rajta. Mint két gondoskodó szülő, a Királyfi és a Királylány siet a segítségére. Történetekkel próbálják elterelni a figyelmét erről a számára világméretű katasztrófáról, miközben Csukás István mese-univerzumának hősei is melléjük szegődnek, hogy együtt enyhítsék Süsü fájdalmát, és végül észrevétlenül kihúzzák a tüskét a lábából.
Szereplők:
Süsü - Portik Kevin
Királylány - Sepsi Melinda
Királyfi - Stefánszky István
Rendező: Benedek Dániel
Csukás István meséi alapján írta: Jeli Viktória
Bemutató: 2026. júl. 4. Kultkikötő - Csukás Színház, Balatonszárszó
Az előadás Csukás István örököseinek támogatásával és engedélyével jött létre.
--
Az előadás hossza: kb. 50-55 perc
Ajánlott: 3 éves kortól.
Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.
2026. július 11. 20.30 Gödöllői Királyi Kastély, Kastélypark SISI NYÁRI SZÍNHÁZ
Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan…
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.