Jaj, nagyi!
1 óra 20 perc (egy részben)
1 óra 20 perc (egy részben)
Amy Herzog: Jaj, nagyi!
Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, vajon mit tesz a jó nagymama? Először is a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak.
Így kezdődik a nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert aratott komédia, amelyben két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód és sok ki nem mondott szó keveredik szívmelengető és humoros koktéllá. Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”
Szereplők:
Molnár Piroska
Rohonyi Barnabás
László Lili
Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor
A színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.
Az Orlai Produkció előadása
Felejtsd el a sztereotípiákat, Alexander Popa darabja három színész játéka. Férj feleség, jóbarát. Vélt és valós igazságok, nyomozás, (mert egy…
New York legmenőbb állatkerti lakói megszokták a kényelmet: Alex, a ragyogó mosolyú oroszlán, Marty, a kalandvágyó zebra, Gloria, a víziló-díva…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!