program


Apostol - Nem tudunk élni nélkületek

Apostol - Nem tudunk élni nélkületek

A Tarjáni Tavasz Összművészeti Fesztivál kiemelt programjaként a legendás Apostol együttes lép színpadra az idén 60. születésnapját ünneplő József Attila Művelődési Központban.

 Læs mere

Dato



A több mint öt évtizede a magyar zenei élet meghatározó szereplői között számon tartott formáció dalai generációk életének váltak meghatározó részévé. Olyan örökzöld slágerek csendülnek fel, mint a
„Nem tudok élni nélküled”, „Okosabban kéne élni”, vagy az „Eladó, kiadó most a szívem”, amelyek ma is ugyanazzal az érzelemmel és időtlen erővel szólalnak meg, mint évtizedekkel ezelőtt.

Ez az este a dalokról, az emlékekről és az összetartozásról szól. Egy különleges koncert, ahol múlt és jelen találkozik, és ahol a zenekar üzenete egyértelmű:
a közönség az oka annak, hogy még mindig a színpadon állnak.

Ha szereted a lélekig ható élőzenét és a hazai könnyűzene klasszikusait, ezt az élményt nem érdemes kihagyni.

Találkozzunk a Tarjáni Tavasz egyik legemlékezetesebb koncertjén!

PÅ PLAKATEN


Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak

A düsseldorfi Kraftwerk az elektronikus zene egyik úttörője, nevükhöz fűződik a "robot-pop" koncepció megalkotása. Hatásuk vitathatatlan a későbbi zenei irányzatokra,…

Zeneakadémia Zenekara Vezényel: Michael Stern

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.