Tytuł


A színházcsináló

A színházcsináló

Az Orlai Produkció vendégjátéka Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A címszerepet Alföldi Róbert játssza, a rendező Pelsőczy Réka.  więcej

Wybierz termin



Írta: Thomas Bernhard

A SZÍNHÁZCSINÁLÓ

2 óra 30 perc, a közepén egy szünet

Bruscon (Alföldi Róbert), a Nemzet Színésze, kis társulatával vendégjátékra érkezik. Az új és ismeretlen helyen azonban szinte mindennel baja van. És csak pár óra van az előadás kezdéséig. 

A sokszor radikálpesszimistaként emlegetett Thomas Bernhard (1931-1989) korának egyik legnagyobb írója volt. Szülőhazájával egész életében hadilábon állt, rögeszmés színpadi hősein keresztül hosszú kirohanásokat intézett az osztrák viszonyok és az egész modern emberi létezés nevetséges képtelenségével szemben.

A színházcsinálót olvashatjuk úgy, mint egy nagy színházi stand up, amit egyszerre mozgat a tűrhetetlen és igaz fájdalom, valamint a nagyképű és hitelt rontó reflektálatlanság. 

Proponujemy również


Egyszerre politikai dráma, krimi és szerelmi história, amely a 15. század közepének izgalmas történelmi eseményeit eleveníti meg, bemutatva a Hunyadi…

A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…

Megható, humoros és inspiráló igaz történet barátságról, összetartásról, és arról, hogy néha a legmerészebb ötletek hoznak valódi változást.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.