A fény éjszakája az idei évad programadó bemutatója – mondja Blaskó Balázs. A színházművészek feladata az adott kor társadalmi, politikai történéseit értelmezni és bemutatni. Kocsis István műve a 20. századi irodalmat meghatározó íróról, Németh Lászlóról ad alapvető információkat, s bontja ki emberi-írói problémáit eddig nem ismert módon. Az író szembesül színművei hőseivel, akik számon kérik rajta egyéni drámájukat. Nagy az áthallás az ő koruk emberi, társadalmi konfliktusai és Németh László élete között. Szembesítik családi problémáival, önmaga értelmezéseivel, egyháztörténeti kérdésekkel, történelmi periódusok megítélésével, magyarságtudatunk újraértelmezésével. Két és fél év után Németh László szerepében térek vissza a színpadra. Tétje van, nagyon várom ezt a megméretést a dráma kicsengése, üzenete miatt. Az ősbemutató kapcsán kiadjuk az eredeti művet - bibliográfiai kiegészítéssel és egy összegző előszóval, ami, úgy hiszem, sok mindenre ad majd magyarázatot.
Németh László a dráma nyitó jelenetében különös, felfoghatatlan halálvágyról beszél. De a záró jelenetben már derűlátó, s vidáman tervezget: – Új könyvbe kezdhetek? A befejezés reményével? Mi történt közben?
Heten indulnak el megmenteni Németh Lászlót, mind a heten történelmi drámáinak hősei. Hogy megmenthessék, főleg csodákról beszélnek…
A legkülönösebb, hogy a magyar történelem nagy, derűlátást teremtő rejtélyeiről éppen VII. Gergely pápa beszél legtöbbet. Felfoghatatlan, amit mond, de nem hallgatja el a bizonyítékait se. „Ó, Istenem! Az lenne jó, ha a mai magyarok is megtudhatnák, kik voltak a régi magyarok! Legalább az elgondolkoztathatná őket, hogy én mindig egy nagyon régi civilizációt tanulmányoztam, amikor a magyar múlttal foglalkoztam… A magyarság az a rejtélyes módon megmaradt népcsoport, amely őrzi egy, a görög-római civilizáció előtti jelentős civilizáció nyelvét… A magyar nyelv csodája egyébként ezzel függ össze. Hogy egy fejlett civilizáció hivatalos nyelve volt…” Majd szomorúan fűzi hozzá, hogy nem véletlen, hogy a mai magyarok ezt nem értik. „Hogy is érthetnék? A magyar múltat a magyaroktól elvették!”
Mindazonáltal a hét látogatónak talán az a legfontosabb cselekedete – hisz a tét mégiscsak az, hogy „vendéglátójuk” legyőzze a fortélyos halálvágyat –, hogy bebizonyítják, soha senkinek nem voltak még olyan igazságtalanok az önvádjai, mint amilyenekkel Németh László önmagát ostorozza.
Ők, Németh László történelmi drámáinak hősei egyébként minden rejtélyek tudói. (Azt is tudják természetesen, hogyan kell a táltos paripa hátán belovagolni Tündér Ilona kastélyába, amely réges-régen még olyan valóságos volt, mint a Németh László dolgozószobája.)
De magatartásuk nemcsak ezért különös. Talán a Széchenyi István magatartása a legkevésbé rejtélyes, hiszen ő elsősorban azt kéri számon, miképpen hitte el Németh László, hogy ő öngyilkosságot követhetett volna el? „Döbling a győzelemre álló magyar ellenállás főhadiszállása volt, és én voltam ott a parancsnok! Hallott már olyat, hogy egy győztes parancsnok önkezével véget vetett életének?!” De azért őt ebben a drámában is sokkal jobban érdekli az 1834. évi híres jóslata Trianonról… Ő bizony már akkor megjövendölte, hogy ott Istenre emelt fegyverrel fognak a magyar nemzetre sújtani. De nem vált mindjárt borúlátóvá, hisz tudta azt is, hogy akit Istenre emelt fegyverrel próbálnak megsemmisíteni, az nemcsak hogy nem semmisül meg, de megsemmisíthetetlenné válik.
Németh László a hősei által teremtett varázslat jótékony hatása alól – szerencsére! – nem tudta kivonni magát. Bízunk abban, hogy a dráma nézői ugyanannak a varázslatnak a hatása alá kerülnek, amely a borúlátó Németh Lászlót derűlátóvá alakította. (Beke Sándor, rendező)
