Dorog - József Attila Művelődési Ház

Dorog - József Attila Művelődési Ház

A ház története: A klasszicizáló megjelenésű Munkásotthont - ez a név máig él a népszerű "muki" elnevezésben - Fleischer Róbert tervezte a dorogi Munkásotthon Önsegélyező és Önművelő Egyesület számára. Alapkövét 1923. augusztus 20-án tették le, egy hosszabb szöveg kíséretében, melyet ma "mission statement"-nek szeretnek nevezni. Ez a következőkben határozta meg a létesítendő intézmény feladatait: "...ahol a tanulságos előadások tartásával, tisztességes szórakozások rendezésével (a helyiek, elsősorban a kőszénbánya alkalmazottai) segítségére akar lenni, hogy elérjék azt, ami mint ideál mindnyájunk előtt lebeg: az anyagi gondoktól mentes, keresztény módon élő, megelégedett ember..." A munkásotthon már 1927 végétől üzemelt, de mai külsejét csak 1929-re nyerte el. Ünnepélyes átadását Schmidt Sándor bányaigazgató vezette 1928-ban. Az alkalomra Herczeg Ferenc író üdvözlő beszédet is írt. Az új épületben helyet kapott három könyvtár (altiszti, munkás és levente), a bányászzenekar próbahelyiséggel, a dalárda, a színjátszó csoport, a leventekör, vendéglő, étterem, valamint több játékterem. A művelődési ház színháztermét 1935-ben avatták. Ezután kerülhetett sor az addig - átmenetileg - színházi térként funkcionáló alagsor végleges kiépítésére, Gáthy Zoltán tervei alapján: az Otthon Mozi 1939-ben készült el, 2005-ig működött, eltekintve két rövid megszakítástól, 1944/45 és 1994/95 őszén-telén. Az intézmény a második világháború után vette fel József Attila nevét (ekkor már mint "kultúrotthon"), majd a megszüntetett Munkásotthon Önsegélyező Egyesülettől 1949-ben az államosított dorogi szénbánya tulajdonába került. A karbantartóműhelynek és a házinyomdának otthont adó melléképület az 1970-es évek második felében épült, azzal a céllal, hogy segítse a régió legnagyobb kulturális intézményének napi működését. Szükség is volt rá: a 350 fős színházterem, a 370 férőhelyes mozi, a 600 embert is befogadni képes bálterem, illetve ezek mellett a könyvtár, zeneterem és a számos klubhelyiség üzemeltetése és programjai azóta is bőven ellátják nyomdai munkákkal és javítanivalókkal. Az 1970-es években, a szénbányák átszervezésekor a Dorogi Szénbányák Vállalat szakszervezetének lett a feladata az épület működtetése. 1981-ben korszerűsítették, elsősorban színháztermét alakították a kor igényeihez. Ekkor készült el Furlán Ferenc üvegablaka Haranghy Jenő elpusztult hasonló alkotása helyére. 1994-ben elkezdődött a Dorogi Szénbányák felszámolása. A Művelődési Ház - a környékbeli hasonló intézményekkel együtt - a működtetésére akkoriban létrehozott Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány tulajdonába került. Mivel az Alapítvány nem volt képes az épület megfelelő üzemeltetésére, ezért Dorog városa 1997-ben létrehozta a Dorogi Közművelődési Közhasznú Társaságot, amely azóta is eredményesen működteti a Művelődési Házat. A műemlék jellegű ház utolsó nagy rekonstrukciója 2007-ben fejeződött be. Dorog városa a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében nyert támogatást az intézmény felújítására. Emellett a ház bővült egy műteremmel, melyet a nyomdahelyiségre építettek rá. Az épületet időközben pedig megvásárolta a város az alapítványtól. 2009. március 27-től Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft-vé alakult a kht. Nyitvatartás: Hétfőtől csütörtökig: 8-15 óráig irodai ügyfélfogadás, bejárat a hátsó udvar, a Köztársaság út felől. 15-20 óráig ügyelet a ruhatárnál, bejárat az Otthon téri főbejáraton. Péntek: 8-12 óráig ügyfélfogadás, bejárat a hátsó udvar, a Köztársaság út felől. 12-20 óráig ügyelet a ruhatárnál, bejárat az Otthon téri főbejáraton. Szombaton és vasárnap: 9-16 óráig ügyelet a ruhatárnál, bejárat az Otthon téri főbejáraton. Rendezvények esetén a meghirdetett időpontokban bejárat az Otthon téri főbejáraton!
Tovább 2510 Dorog, Otthon tér 1.

Dorog - József Attila Művelődési Ház

0 esemény


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!