Műsor:
Szergej Prokofjev: 1. (Desz-dúr) zongoraverseny, Op. 10;
5. (G-dúr) zongoraverseny, Op. 55;
5. (B-dúr) szimfónia, Op. 100
Közreműködik:
Igor Levit (zongora)
vezényel: Fischer Iván
Zongoravirtuóz létére még Prokofjevet sem állította volna kis feladat elé, ha három nap alatt kellett volna eljátszania mind az öt zongoraversenyét. Erre a kihívásra vállalkozik Igor Levit orosz-német zongoraművész a Fesztiválzenekar élén. Nemcsak a versenyművek cserélődnek napról napra, de a szimfonikus darabok is, így a közönség a három esten további két szimfóniát, egy nyitányt és két szvitet ismerhet meg a szerző életművéből. Az elképesztő vállalkozást Prokofjev első és utolsó zongoraversenye, valamint 5. szimfóniája nyitja. A kritikusokat zavarba hozó művek, bár olykor tényleg arra születtek, hogy a szerző fitogtathassa technikai tudását, mindig többről szólnak, mint üres virtuozitásról. Igényességről, mélységről, rétegzettségről – épp ahogy Levit játékát jellemzik az ítészek.
„Ez lesz az első alkalom, hogy zenekarral játszom” – írta 1. zongoraversenyének 1912-es premierje kapcsán Prokofjev. A mű, amelyet a szerző „első többé-kevésbé érett” kompozíciójának tartott, hemzseg a virtuóz szakaszoktól. Ajánlása Alekszandr Cserepnyinnek szól, akinek a klasszikus szerzők ismeretét köszönhette Prokofjev. Az egytételes, de három szakaszra tagolható darab szárnyaló romantikus dallammal indul, amelyet hamar felvált a száguldó staccatók pajkos világa. Álmodozó, már-már melankolikus lassú rész következik jazzes fűszerezéssel, majd ide-oda cikázó kergetőzés jelzi: elérkeztünk a fináléhoz.
„Nem terveztem túl nehéznek, de végül elég bonyolult lett, mint legtöbb művem ebben a korszakban.” Ezt már utolsó zongoraversenyéről írta Prokofjev, amelynek eredetileg a Zene zongorára és zenekarra címet tervezte adni. Első ötletekként klaviatúrát átszántó kézkeresztezős futamok és egymás szavába vágó akkordok jelentek meg a szerző fejében, az 1932-es végeredmény pedig egy dallamoktól roskadozó öttételes erőpróba lett. A lírai klarinétmelódiával oldott lendületes nyitány után groteszk induló szól glissandókkal. A dühödt tempójú, lélegzetelállító központi toccatát a darab mély és lírai lassú tétele követi feszült középrésszel, végül egyszerre fenyegetőző, humoros, éteri és pezsgő finálé zárja a művet.
A 2. világháború végéhez közeledve a Szovjetunió vezetése biztos volt saját diadalában, és a nemzet művészeitől is elvárta, hogy osztozzanak optimizmusában. Prokofjev egy hivatalos nyilatkozatban ki is jelentette, hogy 1944-ben mindössze egy hónap alatt készült 5. szimfóniája „az emberi szellem nagyságát” hirdeti, ám a darab tele van olyan zenei idézetekkel, amelyek másról árulkodnak. A fúvósokat középpontba helyező, mérsékelt tempójú nyitótételt követően a macabre stílusú scherzóban a Hamupipőke mesebeli részletei szólalnak meg; az álomszerű lassú tétel a Rómeó és Júlia nosztalgikus hangulatát árasztja. A művet ironikus, győzelem felé tartó, de mániás őrületbe fulladó finálé zárja.
Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy MÁTÉ-PASSIÓ Oratórium két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal
