Tenor operaénekes.
Zenei tanulmányait Kapossy Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994–1995 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Fővárosi Operettszínház szerződtette. 1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol már fiatalon számos opera főszerepét énekelte. Ezek között megtalálhatjuk Mozart operáit (A varázsfuvola, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Così fan tutte), valamint Verdi és Puccini műveit is (Traviata, Rigoletto, Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony). 2006-ban énekelt először Wagner-operában: A nürnbergi mesterdalnokok Walter von Stolzing szerepében nagy sikert aratott. Erre a szerepre szerződtette 2008-ban a Nationaltheater Mannheim, melynek 2014-ig tagja volt. Németországban további számos produkcióban szerepelt, melyek között Wagner Parsifal, A Rajna kincse, Lohengrin, Tannhäuser, Strauss Ariadné Naxoszban, Elektra, Weber A bűvös vadász mellett francia operák (Bizet: Carmen, Saint-Saëns: Sámson és Delila, Offenbach: Hoffmann meséi) is találhatók. Meghívást kapott a Fischer Ádám vezette Budapesti Wagner Napokra, ahol Wagner Lohengrinjének címszerepét énekelte nagy sikerrel 2011-ben és 2013-ban.
Tanulmányok:
Kapossy Margit énekmesternő
Művészi pálya:
Magyar Állami Operaház (1997–)
Nationaltheater Mannheim (2008–2014)
Budapesti Wagner Napok (2011, 2013)
Fővárosi Operettszínház (1995–1997)
Csokonai Színház, Debrecen (1994–1995)
Díjak és elismerések:
Závodszky Zoltán-díj (2016)
A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2015/2016)
Liszt Ferenc-díj (2008)
Oláh Gusztáv-díj (2005)
Melis György-díj (2003)
Simándy József-díj (2000)
Főbb szerepei:
Bizet: Carmen – Don José
Saint-Saëns: Sámson és Delila – Sámson
Offenbach: Hoffmann meséi – Hoffmann
Puccini: Pillangókisasszony – Pinkerton
Puccini: Tosca – Cavaradossi
R. Strauss: Ariadné Naxosban – Tenor, Bacchus
R. Strauss: Elektra – Aigiszthosz
Verdi: Don Carlos – Don Carlos
Verdi: Macbeth – Macduff
Wagner: Lohengrin – Lohengrin
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Walther von Stolzing
Wagner: Parsifal – Parsifal
Wagner: A Rajna kincse – Loge
Weber: A bűvös vadász – Max
Wagner: Tannhäuser – Tannhäuser
A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház
A denevér
Magyar Állami Operaház
A denevér
Magyar Állami Operaház
A Grál szent templomában
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
A szerelemről és más démonokról
Magyar Állami Operaház
- Don Ygnacio, márki, az apja
A walkür
Magyar Állami Operaház
A walkür
Magyar Állami Operaház
Ariadné Naxoszban
Magyar Állami Operaház
Az istenek alkonya
Magyar Állami Operaház
Az istenek alkonya (koncertszerű operaelőadás)
Magyar Állami Operaház
Bánk bán
Magyar Állami Operaház
Bánk bán
Magyar Állami Operaház
- Bánk bán / Bánk bán, the viceroy
Borisz Godunov
Magyar Állami Operaház
- Vaszilij Ivanovics Sujszkij herceg
Bűvös Vadász
Magyar Állami Operaház
- Max, második vadászlegény
Évadzáró koncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
G. Bizet: Carmen
Magyar Állami Operaház
Ligeti / Mozart / Mahler - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar
Notre Dame
Magyar Állami Operaház
Parsifal
Magyar Állami Operaház
Parsifal
Magyar Állami Operaház
Psalmus
Győri Filharmonikus Zenekar
R. Strauss: Az árnyék nélküli asszony / Die Frau Ohne Schatten
Magyar Állami Operaház
R. Wagner: Parsifal
Magyar Állami Operaház
Requiem
Magyar Állami Operaház
Siegfried
Magyar Állami Operaház
Stephanus bérlet 24/25 IV/2.hangverseny
Szent István Filharmonikusok
Szimfonikus bérlet
Miskolci Szimfonikus Zenekar
- tenor Szimfonikus Bérlet VI.
Tosca
Magyar Állami Operaház
Tosca
Magyar Állami Operaház
Tosca
Magyar Állami Operaház
Tosca
Magyar Állami Operaház
Turandot
Magyar Állami Operaház
Turandot
Magyar Állami Operaház
Turandot
Magyar Állami Operaház
Turandot
Magyar Állami Operaház
Turandot
Magyar Állami Operaház
Verdi: La Traviata
Budapest Brand Nonprofit Zrt.