Színművész, rendező, színházalapító, társulatvezető, tanár.
A topolyai Gimnázium után 1974-ben az Újvidéki Művészeti Akadémia Drámai Tanszakának színésznövendéke lett. Pataki László osztályában 1978-ban diplomázott. Gimnazista korában Topolyán diákszínjátszó csoportot alapított és vezetett. A színművészeti akadémia elvégzése után a szabadkai Népszínház magyar társulatához szerződött. 1994-ben megalapította a Kosztolányi Dezső Színházat és a nagy hagyományú magyar színjátszás újra életre kelt. Négy évvel később a Népszínház magyar társulatának igazgatója lett.
Színészi díjat alapított: tanáráról, Pataki Lászlóról elnevezett Pataki Gyűrű-díj a vajdasági magyar színészi teljesítmény legrangosabb elismerése. Ő volt az, aki kijelölte, és meghonosította a vajdasági magyar színjátszás ünnepét, a Délvidéki színjátszás napját. Ez a nap október 29-e, amikor a régi Jugoszlávia területén (25 év tilalom után) 1945-ben Szabadkán újra indulhatott a hivatásos magyar színjátszás.
1977-től amatőr társulatoknál rendezett Szenttamáson, Topolyán, Nagykikindán, Zentán, Szabadkán, valamint a szabadkai Gyermekszínházban, a Népszínházban, az Újvidéki Színházban, a Tanyaszínházban, a Békéscsabai Jókai Színházban. 1978-ban Hernyák Györggyel megalapította a Tanyaszínházat. 1979-től több pódiumműsort készített (Karinthy: Tanár úr, kérem – kb. 200 előadás, Arany: Toldi – kb. 300 előadás), amelyekkel bejárta a Vajdaság és Dél-Magyarország szinte minden települését, valamint Szlovénia, Baranya és Szlavónia valamennyi magyarlakta helységét. Ezeken az előadásokon több generáció nevelkedett fel. 1978-tól 1989-ig a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a tagja, 1984-85-ben a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója, művészeti vezetője. 1989-től 1998-ig az Újvidéki Rádió színészegyüttesének a tagja. 1994-ben megalapította Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházat, amely a mindenkori fiatalok színházává vált. 1998-tól 2006-ig a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója, művészeti vezetője. 2006-2012-ig a szabadkai Népszínház társulatának tagja 2012-től főállásban az Újvidéki Művészeti Akadémián beszédet tanít, és tagja a Békéscsabai Jókai Színháznak, valamint a Soproni Petőfi Színháznak.
Díjak, kitüntetések:
A Vajdasági Hivatásos Színházak Szemléjén színészi díj (1979)
Szabadka község Bodrogvári díja társulatépítői munkásságáért (1998)
Aracs érem a Tanyaszínház megalapításáért (2002)
Pataki Gyűrű-díj a 2002/2003-as évad legjobb vajdasági alakításáért - Indul a bakterház (Szabó bakter) (2003)
Pataki Gyűrű-díj a 2005/2006-os évad legjobb vajdasági alakításáért - Molière (Molière) (2006)
Jászai Mari-díj (2008)
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium életműdíja (2009)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012)
Szenteleky-díj (2023)
Magyar Életfa-díj (2024)
Jelentősebb rendezések:
Schwajda György: Himnusz
John Steinbeck: Egerek és emberek
Kopeczky László: Lúdas Matyi
Goldoni: Két úr szolgája
Sławomir Mrożek: Örvendetes esemény
Hubay Miklós: A Zsenik iskolája
Masteroff–Kander–Ebb: Cabaret
Müller–Seress: Szomorú vasárnap
Brestyánszki B. Rozália: A tengeren nincsen sár
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Pozsgai Zsolt: Pipás Pista – ősbemutató
Molnár Ferenc: Liliom
Thomas Mann - Zalán Tibor: Márió és a varázsló
Önálló műsorok:
Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem (200 alkalommal előadva),
Arany János: Toldi (300 alkalommal előadva)
Színházalapítás:
1978-ban Tanyaszínház (azóta is működő színház),
1986-ban Tájszínház – Bácstopolya (születése után néhány hónappal meghalt)
1994-ben Kosztolányi Dezső Színház – Szabadka (azóta is működő színház)
Tanítás:
1987-ben beszédművelés a Szabadkai Pedagógiai Főiskolán (óraadó tanár)
2004-től beszédtechnika az Újvidéki Művészeti Akadémián
A padlás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Apáti Miklós: K und K (Karády katonái)
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Az öreg hölgy látogatása
Békéscsabai Jókai Színház
Egerek és emberek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Egerek és emberek
Békéscsabai Jókai Színház
Háy János: A Gézagyerek A POSZT Thália-díjas előadása
Thália Színház
- Krekács Béla (kocsmai ember)
K und K 1.
Békéscsabai Jókai Színház
K und K 2.
Békéscsabai Jókai Színház
K und K 3.
Békéscsabai Jókai Színház
Lear király
Békéscsabai Jókai Színház
Liliom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Mario és a varázsló
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 1.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 2.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 3.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 4.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 5.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 6.
Békéscsabai Jókai Színház
Mario és a varázsló 7.
Békéscsabai Jókai Színház
Ősvigasztalás 1.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 10.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 12.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 13.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 14.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 16.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 17.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 18.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 19.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 2.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 20.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 21.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 25.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 26.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 27.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 28.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 3.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 31.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 32.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 33.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 34.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 35.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 36.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 37.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 38.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 8.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Ősvigasztalás 9.
Békéscsabai Jókai Színház
- CSORJA ÁDÁM, székely ősgyökér
Peer Gynt
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Shakespeare: Macbeth
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szomorú vasárnap
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Szomorú Vasárnap
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Versünnep
Veszprémi Petőfi Színház
VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király
Thália Színház
VSZF 2013 (Szeged) Pipás Pista
Thália Színház
VSZF 2014. (Sopron) Az üvegcipő
Thália Színház
xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia
Magyar Színház
- MONTAGUE a két viszálykodó ház fejei