Aszterión háza
Nyitott Műhely
1123 Budapest, Ráth György utca 4.
Régóta érlelődik bennünk ez a színházi projekt, amelynek Borges novellája után az Aszterión háza címet adtuk. A novella és Bertolucci Álmodozók című filmje szolgál kiindulópontul ahhoz, hogy saját viszonyunkat vizsgálhassuk az olyan témákhoz, mint az otthon, tehetetlenség és kívülállóság. Improvizációkból megírt történetünk középpontjában egy testvérpár, Virág és Dani állnak, akik gyerekkori barátjuk lakásában élnek és éppen harmadik társalkotót keresnek időtlen idők óta készülő színházi előadásukhoz.
Fontos információ: Felhívjuk figyelmét, hogy a feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák a szolgáltatási díjat. A szolgáltatási díj jegyenként a jegyárakra vetített 3% + 400 Ft, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A szolgáltatási díj pontos összege a következő oldalon (kosároldal) található. További információt itt olvashat.
Leírás
"Igaz, hogy nem lépek ki a házamból, de az is igaz, hogy kapui (melyeknek száma tizennégy*) éjjel-nappal nyitva állnak az emberek előtt. Lépjen be, aki akar. Nem talál itt palotába illő káprázatos berendezést, de nyugalmat és magányosságot igen. Olyan házra lel, melyhez hasonló nincs a föld kerekén. Az nevetséges, hogy én, Aszterión, fogoly volnék. Ismételjem, hogy nincs egyetlen bezárt ajtó, hozzátegyem, hogy nincs egyetlen zár sem?"
(Jorge Luis Borges)
Régóta érlelődik bennünk ez a színházi projekt, amelynek Borges novellája után az Aszterión háza címet adtuk. A novella és Bertolucci Álmodozók című filmje szolgál kiindulópontul ahhoz, hogy saját viszonyunkat vizsgálhassuk az olyan témákhoz, mint az otthon, tehetetlenség és kívülállóság. Improvizációkból megírt történetünk középpontjában egy testvérpár, Virág és Dani állnak, akik gyerekkori barátjuk lakásában élnek és éppen harmadik társalkotót keresnek időtlen idők óta készülő színházi előadásukhoz.
Az előadás során arra invitáljuk a nézőket, hogy a tizennégy jelenetben velünk együtt járják be a helyszínünket, a Nyitott Műhely különböző zegzugait. Egy olyan közös és bizalommal teli teret kívánunk létrehozni, ahol levehetjük maszkjainkat és felfedhetjük magunkat a nézői tekintet előtt.
Játsszák:
Baradlay Viktor
Hódi Virág
Lakatos Dániel
Sebestény Jakab
Látvány:
Molnár Anna
Zene:
Baradlay Viktor és Elefánti Emma
Rendezőasszisztens:
Cselle Gabriella
A játszók improvizációja alapján írta és
rendezte:
Nyáry Pál
Külön köszönet:
Nacsa Lilla, Ilyés Lénárd, Takács Lacek, Czap Gábor, Dér Marus, Kós Matyi, Bodor Panna, Tóvaj Ági, Heilig Andris, Molnár Dávid Márk, Tarczali Dorina
Finta Laci és Margulius Dávid
Támogatók: Sín Művészeti Központ, Nemzeti Kulturális Alap
Kritikák az előadásról:
https://ketlampas.blog.hu/2023/01/01/aszterion_haza
“Az előadás érvényessége annak ellenére áll meg, hogy amit bemutatni szándékozik az éppen ezeknek a fiataloknak az alkotói és életvezetési válsága, valósághoz való csatlakozásának kudarca. Az előadás során a terek szűkülnek és tágulnak, figyelmünk fókusza végtelenül kiélesedik vagy éppen tompul, és mind mélyebbre megyünk ennek a négy embernek az életébe, mint egy őszinte beszélgetésben valamikor hajnali háromkor. Az alkotók igazi hangyaszorgalommal és mesteri precizitással találják ki és formálják készre a jeleneteket, és ezek a jelenetek minden ízükben hitelesen artikulálják az ebben a világban élők problémáit, örömeit, félelmeit.” (Két Lámpás blog)
https://potszekfoglalo.hu/2019/04/ki-van-itthon/
“A keresés, a megérkezés és a meg nem érkezés befejezhetetlen története ez, amit mindig csak épp folytatni, újrakezdeni lehet. Mert pont ez a titka ennek a rendezésnek is: tétovaságában tudattalanul pontos, bátortalanságában tudatos és elhallgathatatlanul fürkésző, vágyakozó – mert amíg a szereplők “keresnek”, addig nekünk is van időnk arra, hogy kutassunk, kedvet kapjunk kutatni magunkban.” (Csatádi Gábor)
*végtelen